2012. szeptember 27., csütörtök

FELEDÉKENYSÉG

Három nemzedék - az idő múlása...

Azt hiszem többé-kevésbé mindannyian küzdünk vele – mi, Régiségek. Bosszantó és kellemetlen. Kellemetlen, ha beszéd közben nem jut eszünkbe valami – főként a nevekkel vagyunk bajban – bosszantó akkor is, ha az ember csak gondolatban szeretne felidézni valamit és nem ugrik be annak a valaminek, vagy valakinek a neve, de események lezajlásának módja és ideje  is gyakran elmosódik, elhalványul az emlékezetünkben.  Ha nem valami komoly betegségről van szó, a feledékenység nem hirtelen, hanem szép lassan következik be, van időnk megszokni, megbarátkozni vele. Közben ki-ki kialakíthatja saját taktikáját, amivel megpróbálja a folyamatot  lassítani, illetve  kezelni.

Vannak az öregedésnek szalonképes és nem szalonképes velejárói. Arra gondolok, hogy bizonyos jelenségekről, mint például a feledékenységről,  nem ciki, nem illetlen dolog beszélni, más, sokfajta dologról nagyonis az - holott sokszor jól esne kibeszélni a dolgokat. No de maradjunk csak a témánál. Szóval a feledékenységünket – bár szégyelljük - gyakran kitárgyaljuk, összevetjük, akár tippeket is adunk egymásnak. Éva unokahúgom azt meséli, hogy egymás után több dologba belekezd, és az előzőeket rendre elfelejti befejezni. Ezt felismerve, elhatározta, hogy megpróbálja magát rákényszeríteni, hogy amikor az egyik be nem fejezett  tevékenységből a másikba akar belekapni, visszavezénylje magát az előzőhöz.

Szomszédunk gyakran felejti égve a villanyt, hagyja bekapcsolva a televíziót, ha elmegy otthonról. Emiatt  állandóan szorongott és alig várta, hogy hazaérjen és megbizonyosodjon róla, elzárt-e mindent. Most azt találta ki, hogy villanyt, gázt központilag kikakapcsol, mielőtt kilép a lakásból és azóta teljesen nyugodt, megszűntek a szorongásai. A listákat gyártó, vekkert felhúzó módszerek közismerten eredményesek – hacsak nem veszítjük el a listát és nem felejtjük el, miért is állítottuk be a vekkert :-)). Az elfeledett nevekkel kapcsolatban én azt a taktikát próbálom alkalmazni, hogy mielőtt elkezdek valamiről/valakiről beszélni, megpróbálom a gondolat törtrésze alatt felidézni a nevet. Ha nem jut eszembe, inkább nem is kezdek el beszélni róla. Így megspórolok egy „leégést”. Aztán később magamban próbálom előcsalogatni a nevet, ha nem sikerül azonnal, naponta többször visszatérek rá gondolatban. 

Kivel nem fordul elő, hogy megesküdne rá, párja/ gyereke/ testvére valamit NEM mondott meg neki, míg a másik állítja : DE IGEN, csak te nem emlékszel rá. A feledékenység velejárója a gyakori ingerültség is, amivel a körülöttünk élők és magunk is viszonyulunk  a jelenséghez. Pedig  bosszankodás helyett sokkal jobban tennénk (mondom olykor magamnak is), ha jót derülnénk  rajta és környezetünket is ráhangolnánk, hogy némi elnéző mosollyal kezelje ezt. A kiindulópont, hogy mi magunk derűs lazasággal  tekintsünk  mások feledékenységére.   

Jaj! Miközben ezt írtam teljesen szétfőtt a tészta a konyhában. De azért ezt nem lehet a feledékenység számlájára írni. Egyszerűen csak belemerültem az írásba. Ez a fiatalokkal is előfordul, igaz?


Cecilia

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága Cecília, mennyire igaz, amit a feledékenységről írtál! És hát van ennek egy fejlettebb fokozata is: a pofonegyszerű, hétköznapi dolog nem jut eszembe, bezzeg a régesrégi, említésre sem méltó dolog ott fészkel az agyamban és elő is tudom hívni! Az unokám azt mondja erre: Mama, hogy neked mennyi fölösleges dolog van az eszedben! Igen, a 25 éves fiatalember fején találta a szöget... Brigitta

Névtelen írta...

A memeoriavesztes egyik legjobb ellenszere, ha az ember allandoan tanul valami ujat, meg idos korban is, de a jatek, a kartya es a keresztrejtveny is nagyon hasznosak lehetnek; en most kezdtem el spanyolul tanulni.

Leslie

Lujza írta...

Van azért ebben valami jó is. Annyi benyomás ér, annyi esemény zúdul ránk folyamatosan, hogy néha bizony örülök, ha "csak a szépre emlékezem".

Lujza írta...

Éppen most olvastam.

Örkény István írja: "Megtaláltuk (még az én néhai barátommal, Déry Tiborral) az egyetlen orvosságot az öregség bosszúságai ellen. A korombeli barátaimmal ezt (a módszert) alkalmazzuk. Ha valaki elfelejti (például) az anyja nevét, elég ha annyit mondok neki: "És ki az a Júlia?" - és csodák csodája, ez megvigasztalja.
A bűvös mondat egy kis budapesti történetből ered. Júlia néni két öreg hölgyet hívott meg, és attól fél, hogy elfelejti megkínálni őket kávéval. Várakozás közben ismételgeti: "Megkínálom őket kávéval, megkínálom őket kávéval". És íme, a két hölgy megérkezik, megkínálja őket kávéval. De feledékenységében egyfolytában ismételgeti: "Megkínálom őket kávéval" - és valóban - másodszor is hozza a kávét. Ám a két hölgy közül az egyik így szól a másikhoz, miután eljöttek Júliától: "Micsoda vendéglátás! Ez a Júlia még egy csésze kávéval sem kínált meg bennünket!" Mire a másik megkérdi: "És ki az a Júlia?"
Ajánlom, ha feledékenyek, használják ezeket a bűvös szavakat."

(Horgas Béla - Levendel Júlia: Leveles könyv.)

Stolzer Cecilia írta...

:-))))