2012. augusztus 27., hétfő

VÉDJÜK MEG VÁSÁRLÓI JOGAINKAT!

Gondolatok vásárlás előtt és után


Naponta, vagy legalább hetente egyszer megfordulok élelmiszerboltban, szupermarketben. A bőséges áruválaszték, a szezonális kínálat, a „Csak most!”, „Csak ebben az üzletben!” csábító reklámok sokszor késztetnek arra, hogy egy üzletbe betérjek, megnézzem az árukínálatot és a „remek üzletet csináltam és sokat spóroltam” jóleső érzésével jöjjek ki onnan. Csakhogy … Rá kellett jönnöm, hogy a színes, látványos fotókat és vonzó árakat feltüntető prospektusok kínálata és a polcokon sorakozó termékek csak ritkán azonosak.

Egy bizonyos üzletlánchoz tartozó boltok nem mindenütt kínálják olcsóbban a reklámozott termékeket. (Jobb esetben, néha a reklámújság egy félreeső rovatában, az aprónál is apróbb betűkkel ezt tudatják is.) Így csak a pénztárnál derül ki, hogy „X” termék nem a csökkentett, hanem a teljes áron kerül leszámlázásra. Ha szóvá teszem és a reklámújságban közölteket mutatom, éles hangon kioktatnak a sorbanállók előtt, hogy pontosabban kellett volna tájékozódnom. Talán arra számítanak, hogy ha már beütötték a pénztárgépbe a tételt, végül így is megveszem…
         Nem veszem meg. És végighallgathatom a pénztáros hangos morgását a sztornó miatt, tovább várakozik miattam a sor, persze ők is morognak, méltatlankodnak. Nem gondolnak arra, hogy ők lehetnek a következő becsapottak.

Ha sikerül az akciós termék megvásárlása, csak otthon derül ki például, hogy a 2 literesnek hirdetett folyékony mosószer csak 1,8 liter és sokkal hígabb is, mint a szokásos minőség. Hogy a finom, de egyébként igencsak drága keksz szavatossági ideje 1 héten belül le fog járni, (a mikroszkopikus betűmérettel írt tájékoztatókról most ne is szóljak!), az akciós porszívóhoz pedig már most sem lehet alkatrészt kapni, nemhogy majd 1-2 év múlva, amikorra biztosan elromlik. A sort hosszan lehetne folytatni. Tehát: figyeljünk, gondolkodjunk és mérlegeljünk: vajon tényleg megéri-e?

Főleg és elsősorban gondolkodjunk! Egy Németországban élő, ott dolgozó ismerősöm mesélte, hogy abban a szupermarketben, ahová rendszeresen vásárolni jár, felfigyelt egy „rendkívüli” étolaj akcióra. „Vegyen 5 literes kiszerelésű étolajat! Így gazdaságosabb!” szólt a reklámfelirat. „Az ár csak 3,99 euro!” És az emberek vették, a gúlába rakott flakonok mennyisége egykettőre leapadt. Alig néhány lépésnyire, a polcokon sorakoztak az 1 literes flakonok, ugyanabból az étolajból: az ára 0,69 euro. Csak össze kellett volna hasonlítani a két árat, az egyliteres árát megszorozni 5-tel és rögtön kiderült volna, hogy melyik a gazdaságosabb! A magyar vásárlók szerencsére tudnak még szorozni és összeadni, talán nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. Egyelőre…

Mert mi is történik velünk vásárláskor? Alapvetően két kategóriát figyeltem meg a vásárlók körében: az egyik pontos listával érkezik (mennyiség, márka, fajta, stb. megjelölésével). Ritkán „csábulnak el” a sokféle, színes csomagolású termék láttán, s ők azok, akik – miközben a kiválasztott árut a kosárba rakják, - fejben nagyjából össze is adják azok árát, így a pénztárnál kb. azt az összeget kell kifizetniük, amit előzetesen kalkuláltak. A másik, jóval nagyobb csoport a sietős vásárlóké, akik ötletszerűen, ott az üzletben döntik el, mit is vesznek. Ők azok, akik könnyebben teszik a kosárba-bevásárló kocsiba az agyonreklámozott termékeket, sokszor jóval többet vásárolnak egy-egy termékből, mint az ésszerű, vagy szükséges lenne. Különösen az élelmiszerekért nagy kár, hiszen – a hazai statisztikák szerint is – ezek egy  része a kukákban landol.

 
Érdekes és érdemes megfigyelni a pénztárosok technikáit. Mi – a korábban születettek – még jól emlékszünk a fantasztikus memóriájú pénztárosokra, akik fejből tudták az alap-árakat, (persze jóval szerényebb volt az árukínálat), azután jött a címkés korszak, majd a vonalkódokkal működő, okos pénztárgépek végleg kizárták, hogy a pénztáros véletlenül más árat üssön be, mint ami a termékhez rendelt kódon szerepel. Így a vevő csalás ellen végleg biztosítva érezheti magát. Csakhogy …

Sajnos így is akad néhány „trükk”, amit a szupermarketek használnak és amivel figyelmetlenségünket, lanyhuló vagy bizonytalan memóriánkat próbára teszik. Gyakori helyzet, hogy a pénztáros olyan sebességgel húzza át a termékeket a kódleolvasón, hogy a vásárló a kijelzőn nem tudja követni az egyes összegeket. Előfordul, hogy kétszer is lehúzza ugyanazt a terméket és már a következőnél tart, miközben arra int bennünket, hogy fürgén-gyorsan-szaporán pakoljuk az árut szatyorba-kosárba. Ha egy termékből többet is vettünk, akkor előfordul, hogy  a darabszámnál üt be többet (pl. 4 helyett 6-ot) s a pénztárgép automatikusan így szorozza. Azzal, hogy a megvásárolt árut elpakolom és kifizetem, mielőtt a számlán szereplő árral-mennyiséggel egybevethettem volna, el is veszítem reklamálási lehetőségemet. Még akkor is, ha még benn, az üzletben észreveszem az eltérést (eddig még csak és kizárólag olyat találtam, ahol az én káromra tévedtek 50 – 480 forinttal). Minden felirat figyelmeztet: a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el! Tehát a számlázás során kell(ene) sokkal jobban figyelni! Egyszer megkérdeztem egy pénztárosnőt: miért olyan sietve-kapkodva (mondhatni: géppuska tempóban) dolgozik, amikor – pl. délelőtt – alig van forgalom és mögöttem sem állt senki? „Így van előírva.” volt tömör, kényszeredett válasza.


A másik trükk a visszajáró pénz kezelése. Bár van erre kialakított kis tálca vagy mélyedés, a pénztáros sokszor a blokkal együtt egyenesen a tenyerünkbe adja a visszajárót. A papírpénzzel általában nem szokott gond lenni, az apróval azonban sajnos gyakran előfordul. A tenyerünkbe ejtett visszajárót automatikusan a pénztárcánkba dobjuk, anélkül, hogy megnéznénk: tényleg annyi-e, amennyi jár. Sajnos sokszor 100-200 forinttal is kevesebb. A szemüveg előkeresésére nincs idő, még a becsapott idősebb ember röstelkedik …A mögöttünk álló sor pedig türelmetlenkedik. Helytől, várostól, időponttól függetlenül.

És ide szerettem volna kilyukadni. Legyünk türelmesebbek, körültekintőbbek, figyeljünk jobban. Védjük meg vásárlói jogainkat és érdekeinket, mert helyettünk ezt nem teszi meg senki más. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség fontosabb, általánosabb és nagyobb horderejű ügyekkel foglalkozik, a mindennapi kis „trükköket” nekünk kell kivédenünk.

Várom vásárló sorstársaim használható ötleteit, bevált módszereit, tanácsait. És a szakmában dolgozó pénztárosok, kereskedők hozzászólásait is.

Fodor Anna

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csak egy apróság: általában minden telefonon van számológép. Az enyémen is, így minden kosárba rakott tételt beütök a számológépbe és a pénztárhoz menet pontosan tudom, hogy mennyinek kell a végösszegnek lenni. Ha az eltérés nagyobb, akkor azonnal szólni a pénztárosnak, és kihivatni az ügyeletest, és a sor feltartása nélkül lehet visszaellenőrizni a kosár tartalmát és annak árát. A prospektusokra pedig figyelni kell, mert tényleg jelzik, az adott cég melyik üzlete kivétel. Ha pedig megvan az akciós árufajta ellenőrizni kell a kitett árat, s hogy az árun lévő vonalkód utolsó 3 számjegye egyezik-e az árcédulán levővel. Tudom ezek babra munkák, de így nem a pénzünk bánja. Javaslom kipróbálni. Papá Stefano

Lujza írta...

Szokásos szupermarket-trükk az állandó átrendezgetés is, és a hasonló - persze drágább! - árucikk belekeverése a többi közé. Ha három azonos müzliszeletet akarok venni, és nem figyelek nagyon, akkor biztos, hogy ugyanarról a helyről kétfélét szedek össze.

Mammka írta...

Én szeretem ezt az oldalt ,jár a hírlevelük is.http://tudatosvasarlo.hu/

Stolzer Cecilia írta...

Kedves Anna! Nagyon hasznos témát vetettél fel. Nekem is a az a véleményem, hogy nekünk vevőknek, sokkal szolidárisabbnak kellene lennünk egymással, amikor igazunkat keressük a kereskedelmi egységekben. Jó lenne, ha sok civil szervezet lenne és segítene képviselni és érvényesíteni a vásárlók érdekeit.